A jelenlegi Orbán-kabinet első évében, a Lengyelországban kormányzó liberális-konzervatív Polgári Platform elutasította a szoros politikai együttműködés lehetőségét Orbán Viktor kormányával. Dunald Tusk miniszterelnök akkor aktuálpolitikai kérdések mentén (szlovák-magyar, lengyel-német viszony, EU) próbálta elkerülni a Fidesz egyértelmű közeledését. Igor Janke lengyel publicista Orbán Viktorról írt Hajrá, Magyarok! (eredeti címén: Napastnik = Csatár) című könyve azonban arról tanúskodik, hogy a lengyel emberek barátsága a magyarok felé továbbra is fennáll. Lengyelország magyarokat kedvelő sziget az Európai Unióban.
Mi vehet rá egy lengyel újságírót, hogy könyvet írjon Magyarország miniszterelnökéről? Nos, Igor Janke először Nagy Imre újratemetésén szemlélte Orbán Viktort, egy diákdelegáció képviseletében. 1989-ben a lengyel ellenzékiek éppen olyan nagy lelkesedéssel figyelték a magyarországi eseményeket, ahogyan a Fidesz fiataljai a varsóiakat. A szerző már a kezdetektől fogva figyelemmel kísérhette Orbán életútját, és egészen napjainkig nagy kedvelője maradt. A magyar politikai kultúra összefüggéseit nehéz megismerni külföldről, főleg a hagyományosan kapitalista berendezkedésű országok magaslatából. Ám egy hasonló helyzetben lévő volt szocialista ország távlatából, a közös múlt miatt könnyebb elemezni a Kádár-rendszer által depolitizált, a rendszerváltás után atomizálódott magyar társadalmat. Igor Janke képes erre: meglehetősen objektív képet fest arról, hogy a nyolcvanas évektől kezdve milyen lépéseket tett Orbán, és milyen utat járt be a 2010-es győzelméig.
A könyv lengyel közönségnek íródott, és nagy sikert aratott lengyel földön. Felmerül a kérdés, hogy a szerző, mint külső szereplő, tud-e újról írni a magyaroknak, tudja-e úgy bemutatni a Fidesz elnökét, hogy ne untassa a pályafutását már ismerő magyar olvasóközönséget. A magyar kiadást illetően Janke nem rejtette véka alá szkepticizmusát, és rögtön a bevezetőben aggodalmát fejezte ki a magyarországi fogadtatást illetően. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a májusi megjelenést követően azonnal elfogytak a könyvek, és már a második utánnyomásnál tart a magyar kiadó. Ami nem meglepő, hiszen nagyon izgalmas sikertörténet, főhőse néhol cowboy, máskor focista, és nem mellesleg korunk egyik nagy politikai egyénisége.
A következő példa azt hivatott szemléltetni, hogy nem csak pozitív véleményeket sorakoztat a könyv szerzője. Az alább felidézett beszélgetésben Orbán nagytiszteletű professzora szólal meg a Bibó István Szakkollégiumban: „Kéri akkoriban hosszú órákat töltött el Orbánnal és társaival vitázva. A professzor így emlékszik erre: "Ők mindenkire azonnal rá akarták kényszeríteni az elképzeléseiket… Az első pillanattól látszott, hogy Orbán dominál a többiek fölött, hogy képes rájuk kényszeríteni akaratát, és, hogy nagy meggyőzőerővel bír. Ennek ellenére ki nem állhattam őt". A vita annyira elmérgesedett, hogy egyszer csak Kéri nem bírta tovább: "Elnyomtok másokat. Éppen, hogy ti nem hisztek a szabadságban. Azt akarjátok, hogy mások olyasmit tegyenek, amihez semmi kedvük! Úgy viselkedtek, mint a bolsevikok!" - kiabálta, és elhagyta a termet. Még visszalépve odatette: "De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál. És tudod, mit? Ha egyszer hatalomra jutsz - mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer majd te dirigálj itt -, a Stumpfot meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, te ki voltál egykoron!" - azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta.”
Orbán Viktor az elmúlt húsz év ma is aktív szereplőin keresztül kerül bemutatásra; fontos döntéseinek háttere, valamint belső motivációjának lényege tárul az olvasó elé. A könyv feldolgozza Orbánnak a kommunista rendszer megbuktatásában játszott szerepét, a nagy szakítást Fodor és Orbán között, a Fidesz jobbra tolódását. Továbbá, ismerteti a két elvesztett választás hátterét és az új pártstruktúra kialakításának nehézségeit, amely a polgári körök életre hívásával lehetővé tette, hogy a Fidesz néppárttá alakuljon. Arról is olvashatunk, hogyan közeledett Orbán Balog Zoltánon keresztül a kereszténységhez, vagy, hogy milyen volt a viszonya Antall Józseffel.
A közelmúlt fontos kormányzati döntéseinek átlátásában is segíthet a könyv, amely bemutatja a második Orbán-kormány radikális törvényalkotásának mozgatórugóit: „Orbán azonban úgy vélte, minél gyorsabban változtat, annál nagyobb az esélye az új dolgok beágyazódásának, annál hatékonyabban számolhatja fel a posztkommunizmust, amely szinte minden magyar hivatalban, a magyar törvények csaknem minden paragrafusában, a gazdasági összefonódásokban és az emberek tudatában jelen volt. Tisztában volt azzal, hogy a posztkommunizmus igen jelentős erő, és csak kőkemény csapásokkal van esély a széttörésére.”
Az egyik legizgalmasabb interjújából megtudhatjuk, hogyan értelmezi Orbán a szabadságot. A következő ars poetica-t vázolja: ”Bizonyos dolgok már a születésünk pillanatában eldőlnek. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy férfi vagyok, magyar és keresztény. Mindebből számomra konkrét kötelességek erednek. A szabadságot, amelyet az Úristentől és a politikai rendszertől kaptam, ki kell használnom arra, hogy a lehető legjobban teljesítsem a születésemtől rám rótt kötelezettségeket. Én így értelmezem a szabadságot. Mint kötelességet. Mondjuk, én A típus vagyok. De vannak B típusúak is, akik teljesen másképpen értelmezik a szabadságot. Az európai B típus úgy tartja, a szabadság azt jelenti, hogy szabad neki lerázni azokat a kötelezettségeket, amelyek születésétől fogva nyomják a vállát… Az ilyen B típus úgy gondolja: noha férfinak születtem, magyarnak és kereszténynek, szabadságomban áll, hogy ne legyek férfi, ne legyek magyar és ne legyek keresztény. Az európai politikában többségben vannak a B típusúak.”
A könyv befejező részében pedig Igor Janke interjút közöl Pawel Kowal EP-képviselővel, a Lengyelország a Legfontosabb párt elnökével, volt külügyminiszter-helyettessel. Szerinte Közép-Európa rendíthetetlen és befolyásos helyzetbe kerülhetne, ha Orbán partnereket tudna találni a régióban. Hozzáteszi: „Ha a középkorban élnénk, meg lehetne hívni Orbánt a lengyel trónra is, mint annak idején Nagy Lajost, és megint perszonálunióban élhetnénk. Néha az az érzésem, hogy Lengyelországban egyesek komolyan játszanak a gondolattal, hogy ilyesmit kezdeményezzenek”. A nyugati sajtóban megjelent kormánykritikák tüzében különösen érdekes, ha egy másik európai országból ilyen pozitív véleményt hallunk vezető politikusunkról - nem mellesleg minden irónia nélkül.
Orbán Viktor már ifjúkorában is elszánt volt. Harcolt a kommunista múlttal, és harcolt azokkal, akik útját állták politikai hitvallásának, azaz a polgári, keresztény és erős középosztályon alapuló új Magyarország megteremtésének. A nagy változásokat, amelyek egyébként szembemennek a megszokott európai gyakorlatokkal, sokan elutasítják itthon is, és Európában máshol. Elutasítanak egy országot és vezetőjét azért, mert megadóztatja a bankokat, az energetikai szektort, telekommunikációs adót vezet be, vagy éppen előtörleszti az IMF-hitelt. Pedig az embereknek tetszik, hogy nem az ő zsebükből veszik ki a pénzt: a közvélemény-kutatások adatai szerint ma is fölényesen vezet a Fidesz, és esélyes a 2014-es önálló kormányalakításra.