PolMa Progresszív

A vallási fanatizmus intézményesült szervezetével szemben Európa nem teheti meg, hogy álszent és laikus módon nyitva tartja kapuit. A francia jobboldal már évekkel ezelőtt az „immigration choisie” (szelektív bevándorlás) politikájának elveit hangoztatta, ami konkrét szempontok alapján kívánja csoportosítani a bevándorlókat. 

Az akkoriban nagy belpolitikai vihart előidéző vita nem parttalan: valamilyen nyelvi vagy műveltségi cenzus bevezetése, az integrációs folyamat előmozdítása, vagy legalább a menekültek múltjának minimális feltérképezése (például titkosszolgálati eszközökkel) égetően szükséges.

A bevándorlás témájában rendezett parlamenti vitanapon az ellenzék megpróbálta viszonylagossá tenni a menekültáramlás kérdését. A számok azonban a baloldalt cáfolják: 2012-ben háromezren, 2013-ban tizennyolcezren, 2014-ben negyvenkétezren, az idén két hónap alatt pedig már huszonhatezren léptek át szabálytalanul a magyar határon – ez egyértelműen növekvő tendencia.

Egyik napról a másikra nem válhatunk tranzitból célországgá, de a helyzet könnyen kezelhetetlenné fajulhat. Nemzeti szinten a probléma felismerése és a határok közvetlen védelme, nemzetközi szinten pedig az uniós migrációs politika szigorításának elérése, az ésszerű szelektálás lehet a megoldás. 

Érdemes felidézni Angela Merkel elhíresült 2010-es beszédét, amelyben a németországi multikulturalizmus kudarcáról beszélt. A kancellár már akkor kimondta, hogy a multikulturális társadalom koncepciója megbukott, a migráció mértéke túl nagy, és az emberek békés egymás mellett élése ma már nem feltétlenül valósul meg Németországban sem.

(Magyar Hírlap, 2015. március 6.)

A 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Orbán Viktort erdélyi politikusok arról kérdezték, hogy Magyarország képes-e felállítani egy jelképes rakétapajzsot, amely enyhíteni tudná a romániai magyarokra nehezedő bukaresti nyomást. A miniszterelnök válaszában elmondta, hogy a magyar kormány az erdélyi magyarság fölé egyelőre csak olyan kupolát húzhat, amelyre ha valaki ránéz, akkor „azt gondolja, hogy nem érdemes lyuggatni, mert az neki több kárt okoz, mint azoknak, akiknek ártani akar”. De vajon ez a kupola a belső ellentétektől is megvéd?

Romániában az erdélyi magyarok bukaresti jelenléte mellett (RMDSZ), erős parlamenten kívüli érdekérvényesítés is megfigyelhető: az önkormányzatokon keresztül a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt is jelen van a román köz- és politikai életben. Az erdélyi magyar közösség reprezentációjának vannak nemzetközi aspektusai is. A határon túli magyarok melletti kiállás Brüsszelben jogi (például a Kalmár-jelentés), Budapesten elvi és erkölcsi jellegű (Alaptörvényben rögzített felelősségvállalás), mindez természetesen az érdekek politikai képviselete mellett (egyszerűsített honosítás bevezetése, szavazati jog megadása). Az erdélyi magyarság képviselete az előbbiek értelmében négydimenziósnak mondható, a trilaterális parlamenti jelenlét egy számottevő, törvényhozó intézményeken kívüli önkormányzati pólussal egészíthető ki. Ez a fajta többszintűség az állampolgárság fogalmának újraértelmezését indukálja, hiszen napjainkban az Európai Unión belüli kisebbségek akár több állampolgársággal vagy identitással is rendelkezhetnek; az állampolgárság szélesebb körű értelmezése (európaiság) segítheti a többségi nemzettel szembeni érdekérvényesítést.

A tusnádi szabadegyetemen Biró Zsolt (MPP) és Toró T. Tibor (EMNP) pártelnökök a parlamenten kívüli pártok együttműködésének lehetséges formáiról vitáztak. Biró szerint Székelyföld autonómiájához az erdélyi pluralizmus kezelése ajánlatos, az önrendelkezés nem a parlamenti küszöböt súroló RMDSZ segítségével, hanem nemzetközi nyomásgyakorlás útján realizálható. Ám a Biró által említett pluralizmus jelenleg inkább csak megosztottságot takar. A beszélgetésen Toró T. Tibor a főhatalommal szembeni erdélyi magyar érdekérvényesítés fontosságát hangsúlyozta, és kettős ellenségképéről beszélt, amely a román kormányból és az abba „beépülő” RMDSZ-ből áll. Az Erdélyi Néppárt szerint az autonómiát az önkormányzatokon keresztül, külpolitikai nyomásgyakorlás segítségével és az erdélyi magyar közösség motiválásával célszerű kikényszeríteni. Kérdésemre elmondta, hogy a vázolt dimenziókon belül a budapesti parlamenti a legjelentősebb (ez a pólus a „nemzetpolitika szíve”).

Orbán Viktor ezzel összhangban kifejtette, hogy az RMDSZ-szel is számolva, a magyar kormány mindenkivel hajlandó tárgyalni, akár békítő szerepet is vállalva a felek között, nem kíván beleszólni az erdélyi magyar pártok vitájába. Kelemen Hunor RMDSZ elnök korábbi megnyilvánulásai is nyitottságról tanúskodnak, a pártelnök szerint az erdélyi politikát elsősorban a bukaresti parlamenten, a román kormányon és az önkormányzatokon keresztül kell érvényesíteni. 

Az autonómia érdekében tanácsos a három párt közötti mélyrehatóbb együttműködés, valamint a két kisebb szereplő egymáshoz és az RMDSZ-hez fűződő viszonyának korrigálása. A romániai magyar pártok a képletes székelyföldi pajzsot akkor építhetik meg, ha kiállnak a magyar közösség egységes képviselete és önrendelkezése mellett, ha az érdekképviselet romániai dimenziójában a belső konfrontáció helyét az érdekaggregálás veszi át. Akkor alakulhat ki Székelyföld geopolitikai térképe, ha a turáni átok, a pártok viszálykodása helyett az autonómia ügyének töretlen és kompromisszumok nélküli felvállalása határozza meg a felek közötti kapcsolatot. Ehhez az erdélyi közösség egyirányú politikai cselekvése szükséges.

(Magyar Nemzet, 2014. augusztus 8.)

Egy-egy választás értékelése többek között alkalmat ad politikai tendenciák bemutatására, ezen belül is pártok támogatottságának mérésére, vagy éppen társadalmi kérdések taglalására, az eredmények ismeretében pedig konkrét konzekvenciák vonhatóak le. Magyarország EU-csatlakozása óta a harmadik európai parlamenti választásra került sor májusban, a voksolás kimenetelének tárgyalásakor egy negatív és egy pozitív aspektusra hívhatjuk fel a figyelmet.

Európában ezen a választáson (is) tovább erősödtek a szélsőséges pártok, ebbe a negatív trendbe illeszkedik a Jobbik támogatottságának növekedése. A jelenség elemzésekor nem hagyható figyelmen kívül az első és második, harmadik helyen befutó pártok szereplése sem, hiszen a második helyért folyó küzdelem gyakran meghatározó jelentőségű, a párt erejét és belpolitikai helyzetét befolyásoló, nagy téttel bíró versengés lehet. A választás újdonsága, pozitív hozadéka, hogy a határon túli magyarság összességében nagyobb érdekképviselettel rendelkezik az Európai Parlamentben, mint korábban, ami részben a Fidesz-KDNP úgynevezett „nemzeti listájának”, részben pedig a határon túli magyar pártok ismételt jó szereplésének tudható be.

forrás: europarl.europa.eu

A 2014-es európai parlamenti választás Magyarországon rekord-alacsony részvételi arány mellett zajlott le. A Fidesz 2004-hez képest 263 759 ezer szavazatott veszített, a szavazatszám-csökkenés azonban még látványosabb, ha a legutóbbi EP-választáshoz viszonyítunk: 2009-hez képest 430 318 ezerrel szavaztak kevesebben a pártra. A támogatók arányának csökkenése azonban nem járt a mandátumarányok csökkenésével, ugyanis az alacsony részvétel és a második helyezett közötti szavazatkülönbség azt eredményezte, hogy a Fidesz mostani eredménye az eddigi második legjobb lett (a szavazatok százalékának változása: 2004-ben 47,40%, 2009-ben 56,36% és 2014-ben 51,48%).

A 2009-es választáson a harmadik helyért folyó küzdelem a kampányban is észlelhető volt, az SZDSZ akkor „200 ezer plusz egy” szavazót keresett, és plakátjain a „Ki lesz a harmadik erő” kérdést intézte a választókhoz. A rossz negatív kampány az erősödő Jobbiknak kedvezett és az SZDSZ megsemmisülését eredményezte (a szabad demokraták több, mint 175 ezer szavazót veszítettek 2004-hez képest, és éppen, hogy 2%-os eredményt értek el). A Jobbik ezzel szemben 14,77%-ot szerzett, ráadásul csak 75 367 szavazattal maradt le a 17,37 %-on álló második MSZP-től.

2014-ben a választás a Jobbik további erősödését hozta, a párt immáron az MSZP-t is leelőzve a második helyet szerezte meg (87 536 szavazattal előzte meg a szocialistákat). A korábbi európai parlamenti választással összehasonlítva megállapítható, hogy a második hely leginkább az MSZP népszerűségének csökkenése miatt vált elérhetővé a Jobbik számára, hiszen a szocialista párt támogatottsága 6,47%-kal csökkent, míg a Jobbik arányosan csak 0,1%-kot veszített támogatói köréből. Az MSZP vezetése ennek következményeként rákényszerült arra, hogy a bukással felérő szereplésre lemondással reagáljon, így ugyanis a pártnak maradt némi esélye arra, hogy a közelgő októberi önkormányzati választásokig talpra álljon. Az MSZP tekintetében a rossz választási eredmény egyik közvetett oka Gyurcsány Ferenc (DK), aki pártjával a baloldali szavazók 9,75%-át vitte el a szocialista párt elől. Gyurcsány az önkormányzati választásokon is veszélyt jelenthet a teljes tisztújítás előtt álló szocialisták számára: amennyiben nem lépnek választási koalícióra a DK-val (ami szocialista politikusok nyilatkozatai alapján egyelőre nem elképzelhető), akkor a Jobbik ismét sikert érhet el, a volt miniszterelnök és pártja pedig újra a baloldal vezető szereplőjévé válhat.

A szélsőjobboldali pártok a legtöbb európai országban erősödtek, így Németországból, Hollandiából, Dániából, Görögországból, Finnországból, és számos más országból, például a szomszédos Ausztriából is jutottak be erősen radikális pártok az Európai Parlamentbe. A legjelentősebb eredményt a francia Front National (FN) érte el, amely a jobboldali UMP-t és a baloldali PS-PRG-t is megelőzte. Marine Le Pen pártja 24,95 %-kal 24 helyet szerzett, a 20,76%-ot elérő UMP-vel (20 hely) és a kifejezetten rosszul szereplő kormánypárttal szemben, amelyik 13,98%-ot ért el (13 hely). A baloldali Lemonde.fr honlapon (http://www.lemonde.fr/europeennes-2014/) interaktív módon tekinthetőek át a választás eredményei, itt bemutatják az európai pártok szereplését, és egy-egy mondatban ismertetik az országokat. A Magyarországot bemutató résznél arról ír a lap, hogy hazánkban „Európa gyengének mutatkozott” az utóbbi években, és az „ultranacionalista, euroszkeptikus Orbán”, aki „blokkolta” az igazság - és közszolgáltatást, valamint korlátozta a sajtó szabadságát, április 6. után újra megnyerte a választást. Hozzáteszik: az egyetlen pozitívum, hogy „a magyar gazdaság talpra állt, kezelte az inflációt és egyensúlyi állapotba került”. Szembetűnő, hogy a francia baloldali újságírás mennyire nem tudja kezelni a francia szélsőjobboldal erősödése által előidézett szituációt, a Franciaország résznél csupán ennyi áll: „az FN a mostani választáson is hasonlóan jól szerepelt, mint a korábbi önkormányzatin, és euroszkepticizmusa ellenére erősödni tudott, sok helyet szerzett az EP-ben”. A fenti példa azt hivatott szemléltetni, hogy a szélsőségek erősödésével történő társadalmi szembenézés és a megoldások keresése időt igénylő folyamatok, a választás utáni hetekben egyelőre eredménytelenül zajlanak. A magyarországi baloldal például az eddigi „Jobbik-bojkott” helyett a párbeszédet választotta, és immáron a baloldali médiában is hajlandó vitázni a párttal, érvekkel próbálja a választókat meggyőzni arról, hogy a szélsőséges megoldások nem megfelelő reakciók a politika válságos kérdéseinek kezelésére.

A Jobbik a parlamenti választás kampányának idejére igyekezett levetkőzni a „szélsőséges” bélyeget, és annak ellenére nem veszített szavazóbázisából, hogy Kovács Béla EP-képviselő kémkedés vádjába keveredett, valamint a párt egyik volt képviselőjének felhívására megtámadták Pásztor István vajdasági politikust. Mint ismeretes, Gaudi-Nagy Tamás „lehazaárulózta” a határon túli magyar politikust, később azt mondta, hogy „lámpavason szoktak lógni a hazaárulók”. A Jobbik cinizmusát mutatja, hogy az esetre reagálva arra hivatkoztak, hogy a (korábban befolyásos) jobbikos képviselő már nem tagja pártjának. A kémügy és a határon túli magyar politikus megtámadása a közvélemény számára bizonyíthatta, hogy a párt egyelőre nem képes az arculatváltásra, és továbbra is jogosan illeti meg a szélsőséges jelző, ám az eredmény fényében látható, hogy a botrányok mégsem vezettek a párt saját táborának elidegenüléséhez.

A Jobbikkal ellentétben a Fidesz-KDNP konzekvensen kiáll a határon túli magyarok mellett. A pártszövetség „nemzeti EP-listájának” köszönhetően három határon túli magyar képviselő szerzett mandátumot, a lista harmadik helyén szereplő Tőkés László Erdélyből, Kárpátaljáról a kilencedik helyet kapó Bocskor Andrea, valamint a tízedik helyen álló vajdasági Deli Andor jutott az Európai Parlamentbe. Az Európai Unió intézményrendszerei biztosítékot jelenthetnek a határon túli magyarok számára, hogy ne születhessenek olyan intézkedések, amelyek diszkriminatív módon érintenék őket. A legfontosabb persze, hogy a pártok megteremtsék ennek előfeltételét, és képviselőik az európai parlamenti választásokon keresztül eljussanak az EU öt évre választott parlamentáris testületébe. Az érdekképviselet hatékonyságát számos tényező befolyásolhatja, azonban a képviselők számának növelése, így a Fidesz nemzeti EP-listája egyértelműen segítette a jövőbeni érdekérvényesítést. A felvidéki MKP (6,53%) listájáról egyébiránt Csáky Pál, a Most-Híd (5,8%) listájáról pedig Nagy József jutottak mandátumhoz, a romániai RMDSZ-ből (6,29%) pedig Winkler Gyula és Sógor Csaba szereztek európai parlamenti helyet - ezáltal a határon túli magyarok érdekképviselete a Fidesz listáján kívül további képviselők által is lehetővé vált.

Az európai parlamenti választás alkalom arra, hogy a pártok pozícionálják magukat a közelgő önkormányzati választások előtt. A Fidesz-KDNP nemzeti EP-listájának köszönhetően növekedett a határon túli magyarok érdekérvényesítő potenciálja, a párt másodszorra is jelentős győzelmet aratott, magabiztosan készülhet az önkormányzati választásokra. A Jobbik a nemzetközi tendenciába illeszkedően erősödött, és szintén bizakodva várhatja az októberi választásokat, ellentétben a belső válsággal küzdő, agonizáló szocialista párttal.

1. Táblázat

forrás: wikipedia.hu

A baloldali „összefogás” múltból ismert szereplői konfliktusos helyzetet szítanak a választások előtt álló országban. Naivan gondolhatnánk, hogy a nevében demokratikus ellenzéki összefogás politikusai nyugati felfogásúak, és konszolidált arzenállal indulnak neki az országgyűlési kampánynak. Ám a mostani ellenzéki pártok politikai javaslatai a régiek, és mint kiderült: sem stílusuk, sem módszereik nem változtak. Ők voltak azok, akik miatt 2006 után morális válságba zuhant a társadalom. Válságemberek és stílusterroristák.

Bajnai Gordon az amerikai elnök mintájára "reményt" ígér, bár azt mondta, ha miniszterelnök lesz "fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen". Programja szerint újra megállapodna a bankokkal, eltörölné a családi adókedvezményt, visszahozná a többkulcsos adórendszert - de talán a megszorításokat kompenzálandó, harminc százalékos rezsicsökkentést is ígér. Jól emlékszünk, hasonlóan fogalmazott 2009-ben: "most kimondom nyíltan a legelső pillanatban: e program végrehajtása fájni fog!".

(forrás: facebook.com/mavaszodi)

Egy ferencvárosi plakáton korszak- és stílusváltást sürgetnek a szocialisták, azt a váltást, amit fő választási szövetségesük és Bajnai Gordon már októberben elindított. A szobordöntés visszásan sült el, mert nem az Orbán-kormány megdöntését jelképezte, hanem a baloldali ellenzék erkölcstelen stílusát szimbolizálja. A Szolidaritás mozgalom később még rátett egy lapáttal a célját el nem érő szobordöntésre, amelytől egyébként saját táboruk is elhatárolódott. A nemzeti ünnepi megemlékezésen emléktáblát avattak ott, ahol a szobor állt, és Csizma-térre keresztelték a placcot.

Időrendben haladva, a következő alattomos stílusvétek a bajai voksolás után történt, amikor a választások elcsalását próbálták ráfogni a kormánypártokra. A bajai álvideóval kapcsolatban a baloldali pártok a mai napig nem tisztázták magukat, nem tudni, hogy a hamis videót ki rendelte meg pontosan, mekkora szerepe van a történetben a Demokratikus Koalíciónak, illetve a felvételt átvevő MSZP-nek. Az álságos akció negatív hatásai közé sorolható, hogy gyengítette a demokráciába vetett bizalmat (korrupció) és rontotta a romákról alkotott képet, azt sugallta, hogy gátlástalan módon megvásárolható a szavazatuk (cigányellenesség). „Mindenkinek megvan a maga Baja.”  

Az MSZP kongresszusán bemutatták a párt új kampányának stíluselemeit. Igaz történeteken alapuló amerikai filmekből ismert terrorista-maszkokban szaladgáltak a statiszták, és "lehull az álarc" feliratú szórólapokat osztottak. Stílusjegyeiben mindez harmonizált a Gyurcsány-féle megszólalások radikális és feszültségkeltő hangulatával. Nyilván nem véletlen, elvégre Mesterházy Attila mögött, az MSZP hátterében újra Lendvai Ildikó és Kovács László tanácskozik. Rajtuk keresztül a szálak egyenesen a volt miniszterelnökhöz vezetnek. „Minden legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves.” 

(forrás: hirado.hu)

A szocialisták operatív kampányhúzásait eddig csak a DK egészítette ki vulgáris szóbeli inzultussal, például az őszödi beszéd stílusához visszatérő, Vadai Ágnes szereplésével készült videóban. Mostanra már Kéri László is felvette a terrorálarcot, és sűrűn káromkodva próbálkozik a társadalmi morál süllyesztésével. A magyarokat „közgazdaságilag műveletlennek”, a lakosság kilencven százalékát „tahónak és szerencsétlennek” titulálta. Az az ember, aki pedig Selmeczi Gabriella országgyűlési képviselőre azt mondta, hogy "kócos fogú rémség".

Az ilyen modorú események miatt nem tudnak összefogni egymással az ellenzéki pártok. A hatalomért vívott stílusterrorizmus eredménye az lesz, hogy előbb belső harcokkal, később országos kampánnyal degradálják a magyar közéletet. Olyan ízlésű kampányidőszak várható, amelyben minden eszköz bevethető lesz a szobordöntéstől a videók hamisításán és feszültségkeltéseken át egészen a személyeskedő hangvételű támadásokig. A politika - baloldal által generált - válságos hangulatán Gyurcsány készülő szakácskönyve sem fog tudni változtatni. 

(Magyar Hírlap, 2013. november 16.)

A jelenlegi Orbán-kabinet első évében, a Lengyelországban kormányzó liberális-konzervatív Polgári Platform elutasította a szoros politikai együttműködés lehetőségét Orbán Viktor kormányával. Dunald Tusk miniszterelnök akkor aktuálpolitikai kérdések mentén (szlovák-magyar, lengyel-német viszony, EU) próbálta elkerülni a Fidesz egyértelmű közeledését. Igor Janke lengyel publicista Orbán Viktorról írt Hajrá, Magyarok! (eredeti címén: Napastnik = Csatár) című könyve azonban arról tanúskodik, hogy a lengyel emberek barátsága a magyarok felé továbbra is fennáll. Lengyelország magyarokat kedvelő sziget az Európai Unióban.

Mi vehet rá egy lengyel újságírót, hogy könyvet írjon Magyarország miniszterelnökéről? Nos, Igor Janke először Nagy Imre újratemetésén szemlélte Orbán Viktort, egy diákdelegáció képviseletében. 1989-ben a lengyel ellenzékiek éppen olyan nagy lelkesedéssel figyelték a magyarországi eseményeket, ahogyan a Fidesz fiataljai a varsóiakat. A szerző már a kezdetektől fogva figyelemmel kísérhette Orbán életútját, és egészen napjainkig nagy kedvelője maradt. A magyar politikai kultúra összefüggéseit nehéz megismerni külföldről, főleg a hagyományosan kapitalista berendezkedésű országok magaslatából. Ám egy hasonló helyzetben lévő volt szocialista ország távlatából, a közös múlt miatt könnyebb elemezni a Kádár-rendszer által depolitizált, a rendszerváltás után atomizálódott magyar társadalmat. Igor Janke képes erre: meglehetősen objektív képet fest arról, hogy a nyolcvanas évektől kezdve milyen lépéseket tett Orbán, és milyen utat járt be a 2010-es győzelméig.

A könyv lengyel közönségnek íródott, és nagy sikert aratott lengyel földön. Felmerül a kérdés, hogy a szerző, mint külső szereplő, tud-e újról írni a magyaroknak, tudja-e úgy bemutatni a Fidesz elnökét, hogy ne untassa a pályafutását már ismerő magyar olvasóközönséget. A magyar kiadást illetően Janke nem rejtette véka alá szkepticizmusát, és rögtön a bevezetőben aggodalmát fejezte ki a magyarországi fogadtatást illetően. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a májusi megjelenést követően azonnal elfogytak a könyvek, és már a második utánnyomásnál tart a magyar kiadó. Ami nem meglepő, hiszen nagyon izgalmas sikertörténet, főhőse néhol cowboy, máskor focista, és nem mellesleg korunk egyik nagy politikai egyénisége.

A következő példa azt hivatott szemléltetni, hogy nem csak pozitív véleményeket sorakoztat a könyv szerzője. Az alább felidézett beszélgetésben Orbán nagytiszteletű professzora szólal meg a Bibó István Szakkollégiumban: „Kéri akkoriban hosszú órákat töltött el Orbánnal és társaival vitázva. A professzor így emlékszik erre: "Ők mindenkire azonnal rá akarták kényszeríteni az elképzeléseiket… Az első pillanattól látszott, hogy Orbán dominál a többiek fölött, hogy képes rájuk kényszeríteni akaratát, és, hogy nagy meggyőzőerővel bír. Ennek ellenére ki nem állhattam őt". A vita annyira elmérgesedett, hogy egyszer csak Kéri nem bírta tovább: "Elnyomtok másokat. Éppen, hogy ti nem hisztek a szabadságban. Azt akarjátok, hogy mások olyasmit tegyenek, amihez semmi kedvük! Úgy viselkedtek, mint a bolsevikok!" - kiabálta, és elhagyta a termet. Még visszalépve odatette: "De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál. És tudod, mit? Ha egyszer hatalomra jutsz - mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer majd te dirigálj itt -, a Stumpfot meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, te ki voltál egykoron!" - azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta.”

Orbán Viktor az elmúlt húsz év ma is aktív szereplőin keresztül kerül bemutatásra; fontos döntéseinek háttere, valamint belső motivációjának lényege tárul az olvasó elé. A könyv feldolgozza Orbánnak a kommunista rendszer megbuktatásában játszott szerepét, a nagy szakítást Fodor és Orbán között, a Fidesz jobbra tolódását. Továbbá, ismerteti a két elvesztett választás hátterét és az új pártstruktúra kialakításának nehézségeit, amely a polgári körök életre hívásával lehetővé tette, hogy a Fidesz néppárttá alakuljon. Arról is olvashatunk, hogyan közeledett Orbán Balog Zoltánon keresztül a kereszténységhez, vagy, hogy milyen volt a viszonya Antall Józseffel.

A közelmúlt fontos kormányzati döntéseinek átlátásában is segíthet a könyv, amely bemutatja a második Orbán-kormány radikális törvényalkotásának mozgatórugóit: „Orbán azonban úgy vélte, minél gyorsabban változtat, annál nagyobb az esélye az új dolgok beágyazódásának, annál hatékonyabban számolhatja fel a posztkommunizmust, amely szinte minden magyar hivatalban, a magyar törvények csaknem minden paragrafusában, a gazdasági összefonódásokban és az emberek tudatában jelen volt. Tisztában volt azzal, hogy a posztkommunizmus igen jelentős erő, és csak kőkemény csapásokkal van esély a széttörésére.”

Az egyik legizgalmasabb interjújából megtudhatjuk, hogyan értelmezi Orbán a szabadságot. A következő ars poetica-t vázolja: ”Bizonyos dolgok már a születésünk pillanatában eldőlnek. Az én esetemben ez azt jelenti, hogy férfi vagyok, magyar és keresztény. Mindebből számomra konkrét kötelességek erednek. A szabadságot, amelyet az Úristentől és a politikai rendszertől kaptam, ki kell használnom arra, hogy a lehető legjobban teljesítsem a születésemtől rám rótt kötelezettségeket. Én így értelmezem a szabadságot. Mint kötelességet. Mondjuk, én A típus vagyok. De vannak B típusúak is, akik teljesen másképpen értelmezik a szabadságot. Az európai B típus úgy tartja, a szabadság azt jelenti, hogy szabad neki lerázni azokat a kötelezettségeket, amelyek születésétől fogva nyomják a vállát… Az ilyen B típus úgy gondolja: noha férfinak születtem, magyarnak és kereszténynek, szabadságomban áll, hogy ne legyek férfi, ne legyek magyar és ne legyek keresztény. Az európai politikában többségben vannak a B típusúak.”

A könyv befejező részében pedig Igor Janke interjút közöl Pawel Kowal EP-képviselővel, a Lengyelország a Legfontosabb párt elnökével, volt külügyminiszter-helyettessel. Szerinte Közép-Európa rendíthetetlen és befolyásos helyzetbe kerülhetne, ha Orbán partnereket tudna találni a régióban. Hozzáteszi: „Ha a középkorban élnénk, meg lehetne hívni Orbánt a lengyel trónra is, mint annak idején Nagy Lajost, és megint perszonálunióban élhetnénk. Néha az az érzésem, hogy Lengyelországban egyesek komolyan játszanak a gondolattal, hogy ilyesmit kezdeményezzenek”. A nyugati sajtóban megjelent kormánykritikák tüzében különösen érdekes, ha egy másik európai országból ilyen pozitív véleményt hallunk vezető politikusunkról - nem mellesleg minden irónia nélkül.

Orbán Viktor már ifjúkorában is elszánt volt. Harcolt a kommunista múlttal, és harcolt azokkal, akik útját állták politikai hitvallásának, azaz a polgári, keresztény és erős középosztályon alapuló új Magyarország megteremtésének. A nagy változásokat, amelyek egyébként szembemennek a megszokott európai gyakorlatokkal, sokan elutasítják itthon is, és Európában máshol. Elutasítanak egy országot és vezetőjét azért, mert megadóztatja a bankokat, az energetikai szektort, telekommunikációs adót vezet be, vagy éppen előtörleszti az IMF-hitelt. Pedig az embereknek tetszik, hogy nem az ő zsebükből veszik ki a pénzt: a közvélemény-kutatások adatai szerint ma is fölényesen vezet a Fidesz, és esélyes a 2014-es önálló kormányalakításra. 

Teljes méret itt: Bűnbakkeresés hófúvás idején, Magyar Nemzet 2013.03.27, 6.o. Vélemény

A napokban jelent meg a Belvedere Meridionale kiadó gondozásában a Racionálisan Lázadó Hallgatók első tanulmánykötete. A pártok támogatottságát elemző kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a biztos pártválasztó egyetemi hallgatók körében a Jobbik támogatottsága 33%-os. Ezzel az eredménnyel a radikális párt megelőzte a második helyen álló LMP-t (29%), és a harmadik Fidesz-t (24%). Ennek kapcsán Balczó Zoltánt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnökét erőviszonyokról, fiatalokról, felsőoktatásról kérdezzük.

A 2009-es európai parlamenti választáson a közvélemény-kutatók és a média is alábecsülték a Jobbik erejét, az akkori jelentős (14,77%-os) választási eredmény talán még a párton belül is meglepetést okozott. Most meglepték-e önt a Racionálisan Lázadó Hallgatók tanulmánykötetében megállapított erőviszonyok?

BZ: Az általunk megrendelt felmérések és közvetlen tapasztalataink alapján eddig is tudtuk, hogy a fiatalok körében a Jobbik népszerűsége átlagos támogatottságához képest nagyobb. Így az említett tanulmány adatai kimondottan meglepetést nem okoztak ugyan, de a szimpátiában a biztos első hely fontos megerősítést jelentett.

Vona Gábor pártelnök egyenesen azt írta Facebook-oldalán, hogy „a fiatalok a Jobbikra szavaznak”. Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy az egyetemisták és főiskolások nagyobb részt támogatnák a Jobbikot, mint a Fidesz-t, és vajon a kutatás által prezentált erőviszonyok előrevetíthetik-e a 2014-es választás kimenetelét? Elvégre az Ipsos is a Jobbik erősödését mérte.

BZ: Úgy vélem, hogy a közélet iránt fogékony fiatal generáció habitusánál fogva is olyan válaszokat vár el egy politikai párttól a legfontosabb társadalmi kérdésekre, amelyek nem a felszínt kapargatják, hanem a problémák gyökereitől indulnak el. Lényegében ezt jelenti a radikalizmus. Természetesen a diagnózis kevés, a megoldásokat, azok irányát szakmailag alátámasztott javaslatokban, programban kell megjeleníteni. A parlamenti munkánkban is ennek igyekszünk megfelelni. A támogatásunkban az is szerepet játszik, hogy meghatározó politikusaink jelentős része harmincöt év alatti, így tehát a fiatalokhoz az őket leginkább érintő kérdésekről a Jobbik nevében fiatalok szólnak.

A kutatás által jelzett erőviszonyok a 2014-es választásra nézve biztatóak, de merészség lenne ebből a választás végső kimenetelére nézve következtetéseket levonni.

A párttól független közegben, semleges terepen, objektív rendezvényeken vagy előadásokon mennyire érezhető a hallgatók szimpátiája?

BZ: A Jobbik rendezvényein – legyen az nemzeti ünnepi nagygyűlés, tüntetés vagy lakossági fórum – egyre nagyobb arányban jelennek meg a fiatalok. A lakossági fórumokon azt is tapasztalom, hogy aktívak, élnek a megszólalás lehetőségével.

Hogyan tenné a Jobbik finanszírozhatóvá a felsőoktatást, és milyen eszközökkel ösztönözné, hogy a hallgatók tanulmányaikat itthon végezzék, a későbbiekben itthon vállaljanak munkát?

BZ: A Jobbik számára kiemelt fontosságúak az úgynevezett humán területek, az oktatás, a kutatás, a kultúra és az egészségügy. Készülő választási programunk pillérének éppen azért tekintjük a többi párttól lényegesen eltérő gazdasági programunkat, mert az említett területek a források bővülése nélkül elsorvadnak. Természetesen szerkezeti változásokkal is kell foglalkozni, de amit ma reformokról és rendszerek átalakításáról szajkóznak, az valójában a folyamatos megszorításokat eltakarni szándékozó verbális paraván.

A Jobbik meghatározó fontosságúnak tartja a magyar felsőoktatás minden területén a minőségi képzés feltételeinek megteremtését. Ennek kifejtésére csak egy külön interjú keretében lenne lehetőség, mivel a megoldási javaslataink az oktatási rendszer egészét érintik. A felsőoktatásban az államilag finanszírozott létszámot jelentősen növelni kell, enélkül a kívánatos társadalmi mobilitás nem valósulhat meg.

A diplomát szerzett fiatalok itthon tartásának legfontosabb eszköze egy fejlődő magyar gazdaság révén munkahelyek teremtése, az életminőség javulása – minden más csak tüneti kezelés, így az úgynevezett hallgatói szerződések is. Véleményem szerint ebben az ügyben a kormánynak értelmes kompromisszumot kell kötnie a hallgatói érdeket felelősséggel képviselő szervezetekkel. A hallgatói szerződések lehetőségének Alaptörvénybe foglalásával azért nem értünk egyet, mert ezzel a kormánypártok az alkotmányossági vizsgálatot akarják ellehetetleníteni.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke január végi évadnyitó beszédében hirdette meg a Magyar Tavasz Mozgalmat, amelynek célja a magyar fiatal értelmiség itthon tartása, illetve a külföldön dolgozók hazahívása. Jelenleg ennek a mozgalomnak a szervezeti kereteit építjük ki.

Végezetül egy aktuális kérdés: Zagyva György Gyula egy videóban „túl liberálisnak” nevezte a pápaságra esélyes Erdő Péter bíborost. Olasz lapok egy brazil, illetve afrikai bíborost is XVI. Benedek pápa lehetséges utódai között emlegetnek – mi a Jobbik álláspontja?

BZ: A Jobbik politikai pártként nem kíván állást foglalni a pápaválasztás ügyében – jómagam evangélikus lévén vallásgyakorlásomban sem vagyok a kérdésben érintett. A lengyel példa alapján természetesen látjuk, hogy milyen sokat jelent egy nemzet számára, ha egy II. János Pál formátumú pápát tud adni a világnak.

 Az Európai Unió miniszterelnökeinek népszerűsége, a Facebook „like-olások” alapján.

A Polma Progresszív 27 tagországot érintő felmérése alapján /ezer like (http://infogr.am/Polma-Progressziv-polma-blog-hu/)

Rangsor:

1. François Hollande (373.434) - Franciaország

2. Angela Merkel (233.339) – Németország

3. David Cameron (181.427) – Egyesült Királyság

4. Bojko Boriszov (171.010) - Bulgária

5. Orbán Viktor (145.933) - Magyarország

6. Helle Thorning-Schmidt (143.324) - Dánia

7. Pedro Passos Coelho (114.670) - Portugália

8. Mario Monti (91.382) - Olaszország

9. Mariano Rajoy Brey (89.791) - Spanyolország

10. Victor Ponta (69.881) - Románia

11. Elio Di Rupo (44.754) - Belgium

12. Heinz Fisher (26.858) - Ausztria

13. Lawrence Gonzi (20.611) - Málta

14. Donald Tusk (12.354) - Lengyelország

15. Janez Jensa (9.885) - Szlovénia

16. Enda Kenny (7.274) - Írország

17. Fredrik Reinfeldt (6.872) - Svédország

18. Petr Necas (5.597) – Csehország

19. Jyzki Katainen (5.483) - Finnország

20. Mark Rutte (5.232) - Hollandia

21. Andrius Kubilius (5.054) - Litvánia

22. Robert Fico (5.045) - Szlovákia

23. Jean-Claude Juncker (4.517) - Luxemburg

24. Andrus Ansip (85) - Észtország

25. Valdis Dombrovskis (71) - Litvánia

26. Antonis Samaras (34) - Görögország

27. Dimítrisz Hrisztófiasz (6) - Ciprus

További adatok:

Nicolas Sarkozy (807.599)

II. Erzsébet brit királynő (118.963)

Vona Gábor (51.664)

Mesterházy Attila (25.912)

Gyurcsány Ferenc (24.325)

törökgáborelemez.blog.hu (22.034)

Bajnai Gordon (18.246)

Jávor Benedek (7.527)

Schiffer András (6.819)

I. János Károly spanyol király (3.767)

II. Albert monacói herceg (3.248)

II. Margit dán királynő (636)

II. Albert belga király (48)

Tizennégy hónappal a következő országgyűlési választás előtt tenyészik a rendszerellenes és demagóg (értsd: Alaptörvény-ellenes) ellenzéki politikai csoportosulások kompromisszum-keresése. Egységtelen Együtt 2014, kétutas LMP, régi-új nevek (Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Fodor Gábor, Ungár Klára, stb.) és a hatalom iránti vágyakozás által előidézett megosztottság jellemzik a balliberális oldalt. A kampányolás előszele is felkerekedett: az MSZP kétfajta plakáttal is készül már az eseményre.

A Selmeczi Gabriella által használt „gyűlöletkampány” szó értelmezésre szorul, ezért a szocialista párt által elkészített két molinó esetében a pontosság kedvéért gyűlöletkeltő kampányolásról érdemesebb beszélni. Az egyik a nemzetgazdasági minisztert ábrázolja a következő szöveggel: „Fidesz: példátlan gazdasági siker kudarc”, a másikon az Emmi oktatásért felelős államtitkára szerepel az alábbival: „Fidesz: eltöröljük bevezetjük a tandíjat”. Legalul pedig „Magyarország ma” felirat ékeskedik.

Ideológiai vita tárgya, hogy melyik kormány alatt volt sikeresebb a gazdaság, és, hogy szükséges-e a tandíj bevezetése – ám bizonyos tények mégiscsak az MSZP ellen szólnak. 2002 és 2010 között duplájára nőtt az államadósság és a munkanélküliség, nagy mértékben növekedett az infláció, lassult a gazdaság, tetőztek a megszorító intézkedések és a devizahitelezéssel még jobban eladósodott az ország. 2010 után az államadósság-csökkenés, a foglalkoztatás-bővülés, vagy az államháztartási hiány 3% alatt tartása az új gazdaságpolitika egyértelmű és gyors, rövid távú eredményei. Ami a másik plakátot illeti, kínos egybeesés, hogy pont a kampány debütálásának napján Balog Zoltán miniszter megállapodást írt alá a HÖOK-kal, melynek értelmében az összes indított szakon lesznek államilag finanszírozott helyek. A kormány következetes volt, tárgyalt a diákokkal, majd eltörölte a keretszámok rendszerét, és egy felsőoktatási kerekasztalt is létrehozott, a további tárgyalások elősegítésének érdekében. Bár a 2008-as népszavazáson a Fidesz még a jelenleginél jóval radikálisabb tandíj-ellenes retorikát folytatott, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila mindig is tandíj-pártiak voltak, így a második MSZP-s kampányplakát is álszentnek tűnhet.

A negatív kampányolás számos hátulütőjével talán kevéssé számolván, több ponton is kontra-produktív plakátokat készítettek. A politikai kampány egyik fontos eleme a célszemélyek meghatározása és elérése, annak megszabása, hogy kinek célzom az üzenetet (targeting). Márpedig a kiragasztott ad hominem plakátok két főszereplője minden bizonnyal nem kelt ellenszenvet a kormánypárti szavazók körében, és az MSZP irányába elkötelezett törzsszavazóknak sem mond semmi különöset. Nem utolsó sorban az utca embere számára előfordulhat, hogy ismeretlenek a szereplők (legalábbis egy, az atv.hu által készített videó szereplői számára biztosan - http://atv.hu/cikk/video-20130128_ez_vicc_vicc_az_egesz). A felvétel helyszínválasztása önkényes, hiszen a Blaha Lujza téri aluljárójában is léteznek efféle plakátok, és ezen a csomóponton vegyesebb társasággal beszélgethettek volna a videó készítői, mint azon a környéken, ahol jártak.

A semleges polgárban pontosan a személy elleni érvelés miatt kelt gyűlöletet a plakát. Nem jó tehát a célzás, nem tudni kinek szól valójában a reklám. Azok a járókelők, akik csak távolról pillantanak a plakátra, és nincs idejük elmélyülni a politikai üzenetben, csak egy narancssárga felirattal, két fideszes szakpolitikussal, valamint a figyelemfelkeltő, fő szövegrésztől eltérő színű „siker és eltöröljük” szavakkal találkozhatnak. Ilyen rossz negatív kampánnyal legutóbb az SZDSZ rukkolt elő az EP-választások idején, amikor a párt 200.001 szabad, demokrata szavazót keresett, és a plakátokon a következező állt: „Ki lesz a harmadik erő?”. Az Árpád-sávos illusztráció csak hab volt a tortán, és a kampány az SZDSZ megsemmisülését, a Jobbik harmadik erővé válását segítette elő.

Az MSZP kampánya mögött ugyanaz a Ron Werber izraeli-magyar kampányszakember áll, aki 2004-ben, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején arra buzdította az MSZP-t, hogy a határon túliak ellen kampányoljon. Miközben Miskolcon az MSZP azt kifogásolja Kriza Ákos polgármesternél, hogy a városvezetésben túl sok erdélyi származású ember kap szerepet, vélhetően werberi tanácsra Mesterházy Attila és Szanyi Tibor Erdélybe utazik bocsánatot kérni. A Hír TV árulkodó interjút (http://mno.hu/rajatszas/tudatzavar-1132775) készített Szanyi Tiborral, aki kínosan próbálja megmagyarázni, hogy miért „barmozta le” az odalátogatásukkal kapcsolatban nemtetszésüket kifejező kolozsvári fiatalokat. A meghökkentő beszélgetésben jól tükröződik egyes szocialisták valódi hozzáállása. Szanyi büszkén vállalja, hogy mindig, mindenhol nemmel szavazott a határon túliak kérdésében, és szerinte boldog boldogtalannak nem lehet magyar állampolgárságot adni. Mint azt cinikusan megjegyezte, a kolozsvári tárgyaláson egyébként még „egy katolikus pap is” véleményt mondott.

A plakátok mögött így lesz teljes a nemtörődömség, a kettős beszéd és a szavazatok iránti éhínség.